Karinthy Frigyes - Esik a hó

(...) Csikorogva ásítottam, ez nem volt jó. A hó tetszett, fehér és tiszta hó, okosan beszéltem a hóval. Cigarettára gyújtottam, a hó elé tartottam a kék, hideg parazsat. Most megint nem tudtam, hova menjek; két bordám közé süllyesztettem a kezem, és odaszóltam a szélnek, mert dúdolva és fütyörészve akkor jött a szél. Hallod-e szél, hova sietsz. Üljünk le és beszéljünk okosan, unatkozom. De a szél nem felelt: a Színésznő szagát vitte, mérgesen belefüttyentett a fülembe, toporzékolt, arcul legyintett. Bolond vagy, mondtam neki, mit akarsz a pofámtól. Hát menj csak akkor, rossz vége lesz ennek - nekem ugyan nem kell az a szag, viheted. Unatkozom, és okosan szeretnék valakivel beszélni: valakinek szeretném elmagyarázni, hogy ne fusson úgy, hova a ménkőbe fut úgy - üljön le és feküdjék le és ne acsarkodjék: legyen okos, majd én betakarom, és lefekszem mellé, és szépen kiegyenlítünk mindent. De ti mind őrültek és unalmasak vagytok, és rosszak vagytok hozzám: összevissza rohantok, és mind belém ütköztök.

Felhajtottam a gallérom, és amint lassan, rosszkedvűen és dideregve végigmentem a téren, egyre ismételgettem, a szemgödrön becsapó havat forgatva koponyám üregében: unatkozom, unatkozom. A járda szélén begörbült s dermedt lábakkal vén gebe állott egy kocsi előtt: ez megtetszett, elkezdtem beszélni neki, és ő zöld lószemekkel nézett. Nézd, magyaráztam neki, egy léggyel beszéltem ma és egy verébbel: ezek okosak és értelmesek, aránylag a legértelmesebbek - a veréb rögtön helyeslőleg bólintott, és lefordult a fáról, és szépen, engedelmesen fölnyújtotta a két lábát -, a légy se ugrált sokat, vigyorgott, és leszédült a tenyerembe, ide. Hát nem látod, hogy esik a hó? Hiszen ez utálatos lehet, mikor azon a vékony szügyeden lecsurog. (...)

[forrás]

(forrás)

[Jókai Mór - a Fekete vér]

Arrul az ostoba „instálom” szórul pedig szokjék le kend. Ha instálni akar, adja be stemplis papiroson. Mondja azt: „Zu Befehl.” Értette kend?

(forrás: Shorpy)
Tessék csak bátran a képre klikkelni, azt rögvest meg tetszenek hallani.

A "cacoethes scribendi" kifejezés jelentése: írási viszketegség. 
Nahát aztán úgy áll a dolog, instálom, hogy mink is fölkerültünk a betegnyilvántartási listára, így közösségileg. A kórtörténetünk és pillanatnyi státuszunk a képre kattintva rögvest megtekinthető.

 

A második világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. A legelterjedtebb álláspont szerint kezdetének az 1939. szeptember 1-jei Lengyelország elleni német támadás tekinthető, és Japán kapitulációjával, 1945. szeptember 2-án ért véget. A háború Európában Németország feltétel nélküli megadásával, 1945. május 8-án fejeződött be. Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona halt meg. A háború kitöréséhez nagyban hozzájárult az I. világháború után, a Párizs környéki békeszerződésekkel (versailles-i békeszerződés; trianoni békeszerződés; saint-germaini békeszerződés; sèvres-i békeszerződés) kialakított világpolitikai helyzet, a szövetséges hatalmak győzelme pedig a mintegy negyvenéves hidegháborút alapozta meg.

(forrás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás: Déván István Autó-, motorkerékpár-, teherautó-tipuskönyv 1939.

Zilahy Ágnes Valódi Magyar Szakácsköny, 1892

Már a kisebb vidéki városokban is kezdenek a hentesek halat tartani és nemsokára nyoma is alig fog lenni a hires disznó ölésnek; de most még van elég hely, a hol szükséges a disznó öléssel járó dolgokat tudni. Akiket érdekel, azok számára leirom, hogyan folyt le pár évtizeddel ezelőtt a kis városi, vagy falusi, jobb módu házakban a disznó ölés.

Csikorgó téli hajnalban, a ropogós havon kell az inyenczség áldozatának elveszni. A hust többféle módon kell és lehet elkésziteni. Nagyon czélszerü tehát ha a feldolgozás után mindenféle töltelék azonnal jól megfagyhat. A leghidegebb kamarába, vagy ha az nincsen a padlásra kell minden disznóból kikerülő holmit behordani és ottan kell kezelni. A hentest reggel 5 órára kell a házhoz rendelni, mert ha korán hozzá nem készül az egész háznépe a disznó feldolgozásához, nem lehet mindent elkésziteni egy nap alatt. Pedig az igen nehéz és sok rendetlenséget okozó munkát, nagyon czélszerü minél hamarább bevégezni.

A hentesnek és a szolgáló személyzetnek korán reggel, meleg paprikás bort, vagy jó házi pálinkát kell adni és egy tál előtte való nap készitett pogácsával, vagy béles félével kell az éhséget csillapitani.

A disznóból a megöléskor egy edénybe kieresztett friss meleg vérbe egy bádog kanálnyi puha sót kell keverni, aztán a vért félre kell tenni a feldolgozásig.

A disznót, ha csak lehetséges, mindig perzselni kell és nem forró vizzel teknőben leforrázva, megkoppasztani, mert a koppasztott bőrt sohasem lehet olyan izletesen elkésziteni, mintha perzselve van a sertés.

Mig a hentes a disznónak a bőrét szépen megtisztitja, azalatt a gazdaasszony gondoskodjék több nagy fazék forró vizről, mert a disznó feltakaritásához igen sok forró vizre van szükség.

Mikor a belet lehuzzák nagy fateknőbe kell tenni és azon melegen s gyorsan kell vele elbánni, mert ha kihűl a bél, nem lehet leválasztani a bél között lévő "fodor héjról". Ha a béllel hideg helyen akarunk elbánni mind széjjel szakad a bél és akkor nem lehet a belet szép tisztán kimosni s nem lehet belé kolbászt, tüdős és vérest tölteni.

Ha a fodorhájról mind szépen gondosan lefejtettük a beleket, (a vékonyabb belet külön, a vastagabbat megint külön) daraboljuk fel másfél méternyi hosszuságuakra, egy ócska dézsa felett. Gyönge meleg vizet kell csuporba tenni és két személy e melegvizzel mossa ki a beleket. Egyik fogja meg és huzza széjjel a bél torkolatját, a másik öntse a bélbe a meleg vizet. A bél másik végét be kell fogni, hogy a viz rögtön ne futhasson ki rajta. Egypárszor meg kell lóbálni a bélben a vizet és csak azután kell a piszkos vizet kiereszteni belőle.

Ha az összes belet igy nagyjából gyönge meleg vizzel kimostuk (forró vizzel azért nem kell mosni, mert mind leforrázódnék a bél és szerte széjjel szakadna) a beleket forditsuk ki mind, tegyük egy tiszta fateknőbe és hintsünk például egy disznó összes belére fél maroknyi puhasót. (Vizet nem kell reá önteni.) A sóval meghintett belet két kézzel folytonosan roncsolni és gyöngén dörzsölni kell. Negyedóránként 3-4 liter gyönge meleg vizet kell reá önteni és ebből a vizből kiöblitve, ujra kevés sót kell reá hinteni, és viz nélkül ujra dörzsölni kell, negyedóra mulva megint le kell mosni vizzel, de aztán a vizet le kell róla önteni és megint szükséges kissé gyurogatni. Egész addig igy járjunk el mig a bélnek a legkisebb idegen szaga sem marad. Végre a sótól is ki kell jól mosni és viz nélkül egy tiszta tálba kell tenni a használatig.

A vékonyabb kolbász belet könnyebb tisztára mosni, mert azt egy deszkára téve vastag késfokával, ügyelve, lassan kell megkaparni, de igen gondosan, nehogy a bél az erős kaparás miatt kiszakadjék. A vékony bélben, belül olyan husos anyag van, a melyet a legjobban ki lehet egy kés fokával tisztitani. Mikor tiszta a bél, fel kell fejni és ha szép átlátszó, akkor készen van.

A gyomrot, a melybe a bőrsajtot szoktuk tölteni, éppen ugy kell megtisztitani, mint a vastagabb májas hurkának való belet. Ugyanebből a gyomorból lehet a sajt készitéséhez, szükséges altát is csinálni.

A disznó öléskor a legfontosabb a sonka készitése, de már leirtam más helyen.

 

Móricz Zsigmond: Pancsi

30'-as évekbeli ámerikai sikerfilm egy kis pesti cselédlányka interpretálásában:

"Valami amerikai dollárkirály szalonjában vagyunk, ahol a férj kicsapongó kezd lenni és a szépséges szomorú asszony telesírja könnyel a szép hímzett batiszt zsebkendőjét.
Aztán a fiatal méltósága bálba megy kisírt szemmel, ott szép fiatal gavallérja akad, jaj és nagyon szép, sokkal szebb és gazdagabb, mint az ura, de ő mégis csak hű marad a férjéhez, igaz, hogy akkorákat sóhajt! És azután hazakíséri az unokatestvére, ez is szerelmes belé és mikor otthon van, ittas a legény s megkéri a kezét ma éccakára. De a gyönyörű méltóságos asszony nem hagyja és az unokatestvér mégis megöleli és akkor jön a férj és azt mondja: Mars ki!

[moziszünet]

Újra sötét, újra kép. Nagy baj van, a szép méltóságos dollárkirálynétul elveszik a gyerekét és ő elmegy próbakisasszonynak a ruhaszalónba, de odajön véletlenül a báli gavallérja, aki ruhát akart ott venni a babájának, no most mingyárt újra belehabarodik, jaj istenem, de szép is a szerelem, már neki vesz ruhát, meg lakást rendez be neki és próbára teszi az erényét, de a szép méltóságos próbamamzi jajgatva akar elrohanni s el is rohan az esőben, viharban és haza a szűk kis szegény szobájába és a gyereke arcképét imádja.

[moziszünet]

Mozi újra berreg. A jókra jó sors jön, mert kérem szépen a rettenetes gazdag petróleumcsászár, aki az előbbi férjét, a dollárkirályt, a jobb mellényzsebéből ki tudná fizetni, megtudja, hogy a gazember férj második felesége a kisbabát úgy kínozza, hogy még az édesapja arcképét se haggya neki játszónak, hát egyszóval nagy pénzzel, vagy hogy nem lehet tudni hogy s mint, de a gyereket karácsony estéjére haza küldeti a szép édes méltóságos mamzi kisasszonnyal. No van is öröm és boldogság, most aztán úgy csókolják egymást a petróleumos császárral, hogy az embernek mind a két orcáján ég a bőr."

Márai Sándor Metronóm (részlet)

A metronóm alakja csonka gúla, tartalma egy acélrugó, mely a csonka gúla külső felületére, mintegy számlapjára erősített ingát változó sebességgel mozgatja. A sebesség változását fokozhatjuk, ha az inga testére apró ólomsúlyt erősítünk: e nehezék alsó vagy felső fekvésének fizikai következése az időegység változása; ez szabja meg, mikor ketyegjen az inga lassan (andante), vagy eszeveszetten gyorsan (presto). A szerkezetet egyébként Johann Nepomuk Mälzel találta fel, 1816-ban. Később kitalált még hozzá egy géptrombitát is. Mindkét találmány híressé tette nevét, de a feltaláló szegényen halt meg.
Nagyon szeretem a metronómot, s amikor csak tehetem, fülembe húzatok vele. A metronóm a zeneileg szegény emberek hangszere. "Spóroljunk" - mondom, s beállítom a metronómot. Már Beethoven, aki pedig Krőzus volt zenében, ismerte és élt vele. Nagy előnye az összes hangszerekkel szemben, hogy nem egészen néma ugyan, de nincs dallama. A metronóm olyan, mint egy parányi röntgenszerkezet, amely titkos hullámokra bontja a dallam szövetét, és megmutatja a zene csontvázát. A metronóm körülbelü az a zenében, ami a magyar irodalom nyelvemlékei között a halotti beszéd.
/.../
A metronóm a szürke, a vegytiszta zene. Mindent közöl, amit zenészek valaha álmodtak, de már csak úgy, mint egy abszolút képletet.

Nektek melyik tetszik a legjobban? Az egyik közülük épp most is a fejem felett lóg.

A történet szerint 1307. november 18-án az Uri kantonban uralkodó zsarnok Gessler puszta gonoszságból arra kényszerítette az ijász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Tell hiába könyörgött kegyelemért, a zsarnok megparancsolta, hogy célozzon. Az íjász egy nyilat tett az íj idegére, majd egy másikat is a keze ügyébe készítet. Tell nyila 100 lépés távolságból hasította ketté az almát. Gessler gratulált a nagyszerű lövéshez és azt kérdezte Telltől, hogy miért készítette elő a második nyílvesszőt is. Tell azt válaszolta, hogy ha az első nyila a fiút találta volna el, akkor a másodikkal magát Gesslert ölte volna meg. A zsarnok dühében börtönbe vetette az íjászt, ám az a Vierwaldstätti-tavon kitört vihar közben megszökött. Tell bosszút forralva Gessler vára felé indult. Egy völgyszorosban lesből lelőtte a zsarnokot, aki haldoklása közben még hallotta, amint Tell felfedi kilétét. Tell Vilmos második nyíllövése szabadságharcot robbantott ki Svájcban, ami az ország függetlenné válásához vezetett.

[Forrás: Wikipédia]

De ki lehetett Pálffy Paulina?

A történetírók szerint a teniszt már az ókori Rómában is játszották, akkori formájában trigonnak hívták, miután hárman háromszög alakban játszották, erről Seneca írásai alapján tudunk. A játék útja Rómából Párizsba vezetett, ahol jeu de paume-nak hívták. Franciaországban annyira népszerű lett, hogy minden város főterén és vendégfogadók udvarán játszották.

Maga a tenisz szó is francia, az ófrancia tenez igéből származik, jelentése: fogjátok! A kiáltást akkor hallathatta a játékos, amikor a labdát eldobta vagy tenyérrel elütötte. Az ugyancsak francia paume, azaz tenyér szó arra utal, hogy a labdát eleinte nemcsak ütővel továbbították. Magyarországon először Mátyás király korában találkozunk a paume-játékkal, amelyről írásbeli emlékeink is maradtak a Virginia-Kódexben és Sztáray Mihály András írásaiban. Kezdetben a labdát nyújtott tenyérrel, puszta kézzel ütötték, a játék lénye ugyanaz volt, mint a maié: labda ütése és visszaütése. A játékteret keresztvonással választották el, majd csípőmagasságban kifeszített kötéllel és hálóval. Később a játékteret falakkal vették körül (nyitott labdaház, ún. tripot), és a falak a játékszabályokat is megváltoztatták: a játéktér tartozékává váltak. Még mindig az időjárás szeszélyeitől függött a játék, ezért létrehozták a fedett labdaházat, amely a korai feudalizmus városának harmadik legjellegzetesebb épülete volt a templom és a városháza mellett. A XVI. században Miksa császár is építtetett labdaházat Pozsonyban, amelyről a császár udvari orvosa így vélekedett: "az ifjúság idejét, pénzét labdajátékra fecsérli". Késobb, a XIX. század közepén divatos volt a sárospataki labdaház is, amelyben Széchenyi István 1846-ban kipróbálta a nyugati utazásain megkedvelt játékot. A játékosok előbb kesztyűt húztak, majd a kezüket hálócskával borították, azután pergamennel borított faütőt, ún. battoirt használtak, amely a XV. század végére dróttal, majd bélhúrral húrozott, a mai teniszütohöz hasonlatos eszközzé fejlődött, kerete fából, csontból készült. A XIX. században már csak Angliában élt némi érdeklődés a tenisz iránt.

1873 karácsonyán egy walesi udvarházban Walter Clopton Wingfield - a brit kelet-indiai hadsereg őrnagya - egy új játékot mutatott be társaságának. Két hónappal később az őrnagy a londoni szabadalmi irodában is bejelentette a gyepen és jégen egyaránt játszható Sphairistike játékot, amelyet sikerült szabadalmaztatnia. A játéktér homokóra alaprajzú volt, és egy magas középháló adogató- és fogadóudvarra osztotta. A marylebonei Cricket Club 1875-ben adta ki az első teniszkódexet a lawn tennis nevű játékról. Az ebben szereplő szabályokat gyakran módosítgatták - legtöbbször a középháló magasságára vonatkozóan - míg a mai formájára alakult. A lawn tennis hazánkban mindössze pár évvel később vált ismertté Zsigmondy Pál jóvoltából, aki éveken át Angliában élt. Ő építtette az első gyepteniszpályát Magyarországon 1881-ben a városligeti Fasorban (Liedemann-kert). Mire ez a pálya elkészült, már a Lóversenytéren egy főrangú társaság ütőin is pattogott a fehér labda. Ez a főrangú társaság alapította 1883-ban az első tenisszel foglalkozó egyesületet Budapesti Lawn Tennis Egylet néven. 1888-ban a vitorlásversenyek idején bonyolították le az első teniszversenyt Balatonfüreden. 1893-ban jelent meg a teniszszabályok magyar kiadása is. 1894 júniusában a Stefánia Yacht Egylet megrendezésében Balatonfüreden került sor az első bajnoki küzdelemre, amely nagy meglepetést okozott: Pálffy Paulina szerezte meg a férfi játékosok előtt az első bajnoki címet.

forrás

Sport 1913. november

A füleslabda játékot a MOTESz 10-15 évvel ezelőtt erősen fölkarolta s az egyesületek szívósan és szeretettel játszották is. A football azonban ezt is leszorította, s mult évben már alig volt füleslabda-mérkőzés.

A MOTESz ujabban ismét komolyan kiván e szép és egészséges játékkal foglalkozni, lépéseket kiván tenni, hogy az ifjuság intenzívebben üzze s ezzel is mintegy megvesse az alapját annak, hogy a füleslabda-játék terjedjen.

A kerületi és országos bajnokságra is több sulyt fog fektetni és agitációt fog kifejteni, - vándordíjakat fog létesíteni s a versengési kedvet fokozni fogja. Ezen törekvést előmozdítja a vidéki versenypályák állandó szaporodása is.

Füleslabda, labdakergető, kanászos

Füleslabda:
A századfordulón a legnépszerűbb csapatjáték a füleslabdázás volt. Száz évvel ezelőtt fektették le a szabályait, ami így szólt: „Olyan tömör, 2 kg-os, 25-30 cm átmérőjű bőrlabdával játsszák, amelyen bőrszalagból készült, bőr fogó, fül van. A szemben álló két, 10-10 tagból álló csapat tagjai az ellenfél kapuja felé dobják a labdát: ha a levegőben kapják el, akkor két kézzel, ha a földre esett, akkor a fülénél fogva továbbíthatják. Gólt akkor érnek el, ha az ellenfél kapuja fölött sikerül átdobniuk a labdát. Az a csapat győz, amely az előre megállapított idő alatt több gólt dob.”
 
Jó füleslabdázó hírében állt olimpiai diszkoszvető bajnokunk Bauer Rudolf. Az 1900-as párizsi olimpián úgy nyert ebben a számban, hogy a diszkoszt füleslabda-módszerrel hajította el. Ez azt jelentette, hogy forgással vett lendületet és diszkoszát így messzebbre tudta dobni.

Labdakergető:
Ebben a játékban több mint 16-an vannak. Körben ülve vagy állva játsszák a játékot. Kellékei: két különböző színű, de azonos súlyú és méretű labda. A játék 3-10 percig tart. Minden második játékos tartozik azonos csapatba. A labdát a kör két ellentétes pontjáról indítva adogatja körbe a két csapat, de mindkét csapat csak a saját labdáját. Cél, hogy a két labda utolérje egymást.

Kanászos:
Pásztori eredetű játék és ennek egyik eszközét, a labdát „disznó”-nak hívják. A másik eszköze egy kb. 1 méter hosszúságú bot. A játéktér egy 10-12 lépés átmérőjű kör, ahová a játékosok kis lyukakat ásnak, de eggyel kevesebbet, mint ahányan vannak. A kör közepén van egy gödör, amibe a labdát teszik. Elkezdődik a játék. A játszók körbejárnak kb. annyi ideig, amíg, háromig vagy ötig elszámolnak, és közben ezt mondják:

Csira patak, pálinka, pálinka,
Tüske ment a lábomba, lábomba,
Vegyétek ki!

Krumplit főzünk a disznóknak,
Kását meg a malacoknak,
Hű, trüccs kanász!

Azután szétszaladnak. Mindenkinek találnia kell gyorsan egy lyukat, s bele kell dugnia a botja végét. Igen ám, de mivel eggyel kevesebben vannak, egy valakinek nem jut lyuk, ő lesz a kanász. A labdát valaki kiüti a gödörből. A kanásznak az a feladata, hogy azt oda visszaterelje. A labdát mindig kiütik a többiek, de ilyenkor szabadon marad a saját gödrük.
 
Ezt próbálja kihasználni a kanász, s igyekszik elfoglalni a másik gödrét. Ha sikerül ez neki, más lesz a kanász. Ha be tudja terelni a „disznót” a gödörbe elölről kezdik a játékot. Játsszák úgy is, hogy nincs középső gödör, a kanásznak valamelyik játékos gödrébe kell hajtania a disznót, s ha sikerül, cserélnek. Ilyenkor mindenki a maga gödrét védi, próbálja onnan elütni a labdát.